Mindennapok

Nálunk az a szokás, hogy mindig időben befizetjük a közüzemi számlákat, mert – bár jobb lenne a pénzből pl. egy wellness hétvégére elmenni,- a fogyasztások kiegyenlítése holmi láblógatással szemben mindig elsőbbséget élvezett a családunk értékrendjében.

Történt a minap, hogy a legújabb T-Home távszámla megérkezésével egyidejűleg egy dörgedelmes felszólító levél is érkezett a postafiókomba, melyben arról tájékoztattak, hogy az előző havi telefondíjat nem fizettük be, és alaposan meg is fenyegettek, hogy mi minden fog történni, ha a számlát 30 napon belül sem rendezzük. Nem értettem a dolgot, mert a fizetési határidő lejárta előtt magam utaltam át a megfelelő összeget a T-Home-nak, ezért morgolódva nyomtattam ki, szkenneltem be és küldtem el a banki átutalási bizonylat másolatát egy e-mail mellékletként az ügyfélszolgálatnak. Mivel erre több nap eltelte után sem kaptam választ, felhívtam őket telefonon, és hosszas egyeztetés után kiderült, hogy ezúttal sajnos én vagyok a hunyó, mert rossz számlaszámra utaltam át a kívánt összeget. A hír hallatán pironkodva tudakoltam meg az ügyintézőtől, hogy lesznek-e még további szankciók, vagy tekintettel arra, hogy soha sem volt díjhátralékunk, azaz mintaügyfelek voltunk, megelégszik-e a T-Home azzal, hogy újra átutalom a pénzt, ezúttal a helyes számlaszámra. Az ügyintéző azonban nyomban lehűtötte a kedélyeimet, mert kiderült, hogy a késedelmi kamaton kívül 650 Ft-ot számítanak még fel a felszólító levél díjaként, azaz a makulátlan múlt mit sem számít. Csak azt nem tudom, mi történt volna akkor, ha kivárom az ügyfélszolgálat írásos válaszát, és közben kicsúszom a végső, 30 napos határidőből? Lehet, hogy részben a T-Home hibája miatt is kikapcsolták volna a telefonunkat és ránk küldték volna a végrehajtókat?

Akárhogy is nézem, ezek a szankciók az általam elkövetett „bűn” ismeretében kifejezetten túlzónak tűnnek, különösen akkor, ha figyelembe vesszük az ügyfélszolgálat írásos válaszának „érkezési sebességét”.

Kedves T-Home! Több kérdésem is lenne. Miért kell külön díjat felszámolni egy felszólító levélért? Miért válaszol az ügyfélszolgálatuk az e-mailekre ennyire lassan? Létezik, hogy nem alkalmaznak elég munkavállalót az ügyek intézésére?

A legsúlyosabb kérdésem pedig az, hogy miért nem képesek arra, hogy esetenként méltányosságot gyakoroljanak azokkal szemben, akik jó szándékuk ellenére „keveredtek ügybe”?

Sajnálattal kell közölnöm, hogy a megoldásaikat nem találom sem ügyfélbarátnak, sem elegánsnak,  valamint azt is, hogy nem szeretem az olyan szolgáltatókat, melyek semmire sem becsülik az ügyfeleiket, kizárólagosan csak a PROFITRA koncentrálnak.

Az eset hatására komolyan fontolgatom, hogy lemondjunk a vonalas telefonról, és szerződést bontsunk a T-Home-mal, ami a telefonadó bevezetése miatt már amúgy is megfordult a fejemben.

http://ujszo.com

Szombat reggel 8 óra. Még alszom, félálomban vagyok, éppen fordulnék át a másik oldalamra, amikor valami zajt hallok. Brrr, brrr, mi ez? Hirtelen tör rám a felismerés, hogy csörög a lakástelefon. Kómásan ugrom ki az ágyból, futok a nappaliba, hogy felvegyem a kagylót mielőtt a csörgés a családom többi tagját is felverné legédesdedebb álmából. Ismeretlen hang mutatkozik be az éterből, majd nekem szegezi a kérdést: „Tisztában van vele, hogy Magyarország vezeti a szív-és érrendszeri betegségekben elhalálozottak listáját?” Választ nem várva hadarja tovább a mondókáját, aminek a csúcspontja a nekem és a „páromnak” szóló meghívás egy szűrővizsgálatra. Ekkorra  már magamhoz térek, és határozottan közlöm, hogy köszönöm szépen, de nem megyünk. Telefonálóm ezt nem érti, sértetten reagál, hogy „hát önök tudják”.

Hétköznap délután, metróaluljáró. Egy fiatal lány lép hozzám: „Válaszolna néhány üdülési szokásokkal kapcsolatos kérdésünkre?” A kérdések után megkér, hogy adjam meg telefonszámomat, mert „esetleg felhívhatják Önt a főnökeim, hogy tényleg valós telefonszámot írtam-e be.”

Másnap délelőtt csörög a mobilom, „magántelefonszám” felirat jelenik meg a kijelzőn. Felveszem. Elhangzik egy név, aki egy fantasztikus ékszervásárlási akció miatt keres. Megtudom, hogy kb. 1000 Ft-ért, – kivételes lehetőség, csak most- szert tehetnék különböző ékszerekre. Arra már nem figyelek, hogy a pénzt hova kell küldeni, nem szép dolog, de lerázom az illetőt.

Élhetetlenségemet mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy nemet mondtam egy 20 000 Ft értékű, ingyenes, egy budapesti négycsillagos szállodában tartandó hőkamerás vizsgálatra, az azt követő előadásokra, sőt, Fortuna istenasszonyt sem óhajtottam megkísérteni, mert kihagytam az álomutazásra szóló sorsolást is. Ide ezúttal levélben, egy soha meg nem történt telefonbeszélgetésre hivatkozva, újfent a „párommal” együtt hívtak meg, péntek reggel 8.30-ra. Lehet, hogy arra számítottak a szervezők, hogy a férjemmel együtt kiveszünk egy-egy nap szabadságot? Míg ezen morfondíroztam, szemem az apróbetűs részre siklott, melyben arról tájékoztatnak, hogy az adataimat mindaddig használják, amíg írásban nem kérem azok törlését. Lázasan hozzákezdtem a cím kereséséhez, hogy ki tudjam töröltetni magam az adatbázisukból, de nem jártam sikerrel, mert azt – mily érdekes! – elfelejtették közölni. Ettől nemcsak a vérnyomásom ment egyre följebb, hanem lelki szemeimmel azt is látni véltem, ahogyan egyesek adják-veszik a lakosság adatait, köztük az enyémet is. Őrült nyomozásba kezdtem a megadott „info vonalon”, hogy megtudjam a címet, azonban többszöri próbálkozásra sem vették föl a telefont. A tudakozótól megtudtam, hogy a szám egy győri zrt-é, amely ingatlankiadásokkal foglalkozik. Cégem valószínűleg tőlük bérel egy telefonos helyiséget, ahol néha tartózkodik valaki. Egy füst alatt megkérdeztem a meghívón szereplő kft. címét és a telefonszámát is, majd rákerestem az interneten. A cég nevét ugyan megtaláltam, de a két cím nem teljesen egyezett. A tudakozótól kapott számon beszéltem egy hölggyel, aki szerint az nem létezik, hogy az „info vonalon” nem veszik fel a telefont. Miután a tárgyra tértem, azt mondta, hogy ő nem is hallott erről a hőtérképes rendezvényről, azt biztos egy másik, de velük együttműködő cég szervezi.

Másnap reggel valaki felhívott, hogy megtudakolja, hogy megyünk-e a pénteki hőtérképes vizsgálatra. Mondtam, hogy nem, mire a hölgy számonkérően megkérdezte, hogy „az hogy lehet, már telefonon megígérte!”  Mondtam, hogy a meghívó előtt engem ez ügyben senki sem keresett meg, viszont szeretném a cég címét megkapni, hogy írásban letiltathassam az adataimat, mire ő letette a telefont. De az adattörlésre vonatkozó ambícióimat nem adom fel, újra próbálkozni fogok az „info vonal” vallatásával.

Történeteim nem egyediek, mert szinte naponta kapunk újabb, „fantasztikus lehetőséggel” kecsegtető megkereséseket. De ez csak az érem egyik oldala; a másikon oldalon fontos kérdések sora merül fel. Kik és milyen jogon kereskednek az adatainkkal és honnan veszik azokat? Például a közösségi oldalakról, és különböző kérdőívekből, amelyek kitöltéséért nyereménnyel kecsegtetnek.

Behálózva

http://www.itbusiness.hu/Fooldal/hetilap/cimlapon/Adatvadaszok.html

De miért nem élvez előnyt a személyes adatok védelme ezekkel a gerilla módszereket alkalmazó vállalkozásokkal szemben? Vajon fizetnek-e adót, és alkalmaznak-e munkavállalókat? Ha igen, azok be vannak-e jelentve? Vagy netán éhbérért, esetleg a beszervezettek számának arányában kapják meg a bérüket? És egyáltalán, milyen világban élünk, hogy ilyen kétes vállalkozásokból meg lehet élni?

A bevásárlás nálunk a férjem feladata, aki a lelkét kitéve igyekszik családja számára a legszebb árukat beszerezni. Újabban azonban  hiába a nagy igyekezet, mégis egyre gyakrabban mérgelődöm a heti piaclátogatásai után. Még mielőtt bárki azt gondolhatná, hogy esetleg mást vesz, mint amit mondok neki, vagy a hazahozott áru mennyiségével van bajom, szögezzük le most rögtön, hogy nem erről van szó. A morcosságom oka mostanában sajnos egyértelműen az áruk minősége. Igen, persze, tudom, hogy gazdasági válság van és a szegény zöldségesnek, meg a hentesnek is meg kell élnie valamiből, de akkor sem fogadható el, hogy eladják a büdös húst, (nemrég a csirkemelleket kellett kidobnom), a rothadásnak indult zöldpaprikát, a nyomott paradicsomot vagy a kiszáradt, fonnyadt almát. Jól bevált trükk, hogy a néhány napos zöldséget összekeverik a frissel, és hogy ne a helyszínen derüljön ki a turpisság, naná, hogy az újonnan szedett zöldség vagy gyümölcs kerül felülre. Valószínűleg sok helyen ezért nem lehet válogatni vagy kiszolgálni magunkat a kint lévő ládákból. Azt is utálom, amikor a magokat árusító eladó közli, hogy nem tud kimérni 5 dkg szezámmagot, holott nekem a humuszomba csak annyi kellett volna.

De ami a múltkor történt a cseresznyével, az már mindennek a teteje. A férjem vett egy kg mosolygósnak, frissnek és ropogósnak tűnő cseresznyét, amit azonnal megkóstoltam. Rossz volt az első, a második, a harmadik és a sokadik szem is. A felül lévő réteget leszámítva alig volt benne ehető gyümölcs. A képeken jól látszik, hogy az 1kg gyümölcsből összesen 248 gramm volt ehető, a többi a szemétben végezte. Jobb is nem kiszámolni, hogy így mennyibe került a cseresznye, és akkor a bosszúságról még nem is beszéltünk.

Jók, összesen ennyi az 1kg-ból

Ami az egy kg-ból hiányzik, azt még az elején dobtam ki a szemétbe

Egy kukac a sok közül

Véleményem szerint a piac is része a mai magyar közállapotnak, mely úgy tűnik, sajnos, egyáltalán nem mondható rózsásnak. Mindenki küzd a talpon maradásért, sajnos egyesek ezt a harcot tisztességtelen eszközökkel, másokat megkárosítva vívják. Ebbe a csoportba tartoznak azok a kereskedők is, akik ahelyett, hogy kidobnák a lejárt szavatosságú húst, a rothadt zöldséget és gyümölcsöt, megpróbálják ezeket is eladni, mit sem törődve azzal, hogy azt, aki megveszi, megkárosítják. Csalók azok is, akik „magyar” felirattal árulják a külföldről érkezett árut.

Hogy mit lehet ezek ellen tenni? Magunkat kell megvédenünk azzal, hogy alaposan megnézzük, hogy mit veszünk, beírunk a panaszkönyvbe, és azzal sem törődünk, ha mögöttünk már morgolódnak, hogy feltartjuk a sort. Ne legyünk lusták otthagyni azt az árust, amelyik nem ismeri az 5 dkg-t, és  elmenni máshova megvenni azt, amit eredetileg akartunk. Ja, és az ilyen standokat legközelebb messzire kerüljük el. Tudatos vásárlóvá kell válnunk!

Újabb témába vágó tapasztalat:

Ma az 51. út mellett akartunk dinnyét venni. Az egyik árusnál ki volt írva, hogy 1kg dinnye 99 Ft. A szerintünk maximum 3,5 kg súlyú (mérlegük ugyanis nem volt) fél dinnyéért 1000 Ft-ot akartak legombolni rólunk, de nem hagytuk magunkat becsapni. Közben megjelent egy fiatal pár is, (őket még korábban verték át,  de erre kicsit később jöttek csak rá), akik tajtékozva követelték vissza a pénzünket. Végül ők visszakapták a pénzüket, mi meg vettünk dinnyét máshol.

Kíváncsi lennék mások tapasztalataira, hogy vajon csak én botlom bele sorozatban ilyen esetekbe, vagy tényleg általános jelenséggel állunk szemben?

Egyik nap hazafelé menet a Jászai Mari tér közelében megállított egy fiatal lány, aki arra kért, hogy szánjak rá egy kis időt, mert egy felmérést készít. Néhány méterrel odébb egy fiú állt, akinek ugyanolyan táskája volt, mint a lánynak, és ő is leszólított valakit, ezért azt feltételeztem, hogy párban dolgoznak, és ő is ehhez a bizonyos felméréshez keres interjúalanyokat.

Az első kérdés az volt, hogy szoktam-e nézni az RTL Klubot. Mondtam, hogy nem, mert ritkán nézek TV-t. Mondta, hogy jobb is, mert a kereskedelmi TV-k elárasztanak minket szeméttel. Ekkor naivan még arra gondoltam, hogy a TVnézési szokásokra vonatkozó felmérés készül. Aztán megjegyezte, hogyha nézném az RTL-t, akkor biztosan emlékeznék egy bizonyos parfümre, amit az RTL reklámoz, és gyors egymásutánban előkapott három parfümös üveget a táskájából. Eközben arra kellett válaszolnom, hogy milyen alkat vagyok, romantikus, avagy sportos-energikus. Próbáltam megmagyarázni, hogy én nem így választok parfümöt, és nem kérek illatmintát a kézfejemre, mert éppen most fújtam be magam valami mással. A tiltakozásom teljesen hatástalannak bizonyult, mert mire észbe kaptam, már kaptam egy-egy fújást a romantikusoknak valóból az egyik, az energikusakhoz illőből pedig a másik kezemre, a sajátjára pedig a férfiaknak szánt illatot fújta. Ezután szaglásznom kellett, majd nyilatkoznom, hogy melyik illat tetszik jobban. Az általa „energikus” típusnak kikiáltott illat melletti voksomat a hölgy nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul, miközben tudtomra adta, hogy ez az illatkreáció Franciaországban már annyira népszerű, hogy a 30 ml-es kiszerelés ára már a 100 eurós összeget is elérte. Csupán valószínűsítem, hogy ha a „romantikus” változatot választottam volna, akkor is ugyanez ez lett volna a válasz… A 100 eurós összeg hallatán  kissé megdöbbentem, mert pontosan tudom, hogy egy 30 ml-es parfüm ára a Douglasban 10 ezer Ft körül van. Amikor ezt megemlítettem neki,, a megjegyzésemet elengedve a füle mellett azt kérdezte, hogy „mondja, maga mindig ilyen szerencsés?” Miért?- kérdeztem vissza. Azért, mert neki estig el kell ajándékoznia – ha jól emlékszem – öt üveg parfümöt általa kiválasztott, számára szimpatikus személyeknek, és én – mily meglepő – nagyon rokonszenves vagyok neki. Állítását megerősítendő,  nyomban a kezembe is nyomott egy csomagolt parfümöt. Mielőtt a megdöbbenésemből fakadó néhány másodperces fáziskésésemet legyőzve a legújabb francia parfümkreációt visszaadhattam volna neki, már érkeztek is a „szerencsém” apróbetűs feltételei. Ahhoz ugyanis, hogy a nyeremény boldog tulajdonosának mondhassam magam – francia parfümről lévén szó – fel kellett sorolnom három francia nevezetességet.   Mindezek után már kíváncsi voltam, hogy milyen további meggyőzési technikák állnak a Jászai Mari tér kétlábon járó Fortuna istennője tarsolyában, így miután franciaműveltségemről számot adva megugrottam a lécet, immáron a méregdrága illatkompozíció jogos birtokosaként – a szerencsém nyomatékosítása után az egóm is fényesítendő –  azt is megtudhattam, hogy volt, aki a pisai ferdetornyot is franciának vélte. Miután jól vizsgáztam, már csak azt kellett megmondanom, hogy hölgyek, avagy urak vannak-e többen a családban, ugyanis az ivararánynak megfelelő csomagot kapok, természetesen ingyen, csak a gyártási árat kell kifizetnem, ami 9 ezer Ft. Ugye, ez semmi, mert három üveg 75 ml-es parfümről, nem eau de toilette-ről van szó, maga úgyis tudja a különbséget, és gyorsan odaadta a másik két parfümös dobozt is, amiket én egy mozdulattal visszatettem a táskájába. Csodálkozó arccal kérdezte, hogy miért nem akarok élni ezzel a soha vissza nem térő, bombasztikus ajánlattal? Talán nincs elég pénze? Esetleg kártya? Mondtam, hogy nincs, a kártyára pedig nem reagáltam, mire azt válaszolta, hogy nekem, kivételesen odaad egy üveggel is, mert 3000 Ft-om biztos van. De ezt nem mondhatom ám el senkinek, mert ő csak csomagokat „ajándékozhatna el” egy darabot nem, de velem kivételt tesz és ismét a kezembe nyomott egy dobozt. De mivel ezt is visszadugtam a táskájába, így soha sem fogom megtudni, hogy tényleg a locsoló kölni volt-e egyáltalán az üvegben, avagy 75 ml vízzel megtöltött üveget nyertem volna tulajdonképpen ingyen, mert annyira szimpatikus és természetesen okos is vagyok…

És hogy mi volt ez? Direktmarketing, vagy simán átverés? Én inkább az utóbbira voksolnék. Rágondolni sem jó, hogy a lehengerlő modorú lány és nem messze tőle a valószínűleg hasonló képességekkel megáldott fiú hány üveg, – jó esetben pacsulit sóz rá a tőlem hiszékenyebb, lehet, hogy az utolsó fillérjeiket kiadó emberekre. Megjegyezném még, hogy a fenti eset előtt egy órával a Westend előtt próbáltak meg többek között nekem is parfümöt eladni. Nyilván az is igazi lehetett…

http://hatebutterflies.blogspot.hu/2010/06/bottles-lots-of-bottles.htm